AVEO
Mint holdtöltekor, ha egy csillag zuhanni vágyik,
mint a földi seb, ha az landol és pezseg,
de nem tudja semmi, sem részegség sem mámor
milyen hideg az űr, ha nem vagyok veled.
Mint a hajnal, mely gyűrött-fakult képekkel ébred,
mint a mezőhullámozta sok fűcsomó,
de nem látja sugarát holtaknak az élő
betontemetőkön növő virágfolyó.
Mint lápos, iszamós partokon fuldokló halraj,
mint amikor benövik a dús földeket,
de meghalnak a locsolkodó eső alján
hiába virít ott az édenkikelet.
Mint a délutáni szellő, ha kertben üldögélsz,
mint mikor fájdalom az elfutó idő,
de szemedbe lógó hajadon mégsem sző’ át
az élni akaró, varázsos miliő.
Most így vagyok én is: kihűlt, zuhanó meteor:
pezsgőrészegült halott halak sóhaja,
Holdat váró, ködtakaró-háló szememre
nehezül s alszok, ha többé nem jössz haza.
|