A gépész halála
Szerelmes filmet forgat az élet
kockáról-kockára pereg tova.
S míg alkonyomon virulva élek,
a nézők sziszegik: -Mily' ostoba!
...Lángfelhők alatt csodálom arcod.
Együtt nézzük a Napfogyatkozást.
Veled, én, szigeten randevúzok
s a hullám partra lökdös egy csigát.
Egy jelre várva két karom lendül.
Te titkokat suttogsz a fülembe.
Lepedőnk a Hold ágyára feszül,
és onnan gurulunk a füvekre.
Liliomkertben rigó fütyörész,
ha hajnalban megszólal a harang.
Két világközt lebeg e földrész
s a Teremtőnk félúton ringatja.
Szivárvány hídján vallomást teszek.
Ágrólszakadt szívünk melengetjük.
Új dallamot dúdolok, egy szebbet
és a sas szárnyain ereszkedünk.
De most vége... A gépész összerogy.
A film lefut, és padlóra kerül.
Villogó vászonra árnyék oson
s egy gyenge néző sírva menekül.
|