Virágom
Meleg van.
Egy régen elfelejtett kedves emlék
játszik szívemmel
mint a hangszer, amiből csodálatos
dallamokat csal elő a szerelem.
Hallgatom e szép zenét
és olvasok a kottából.
Homlokom mögött furcsa módon
ritmust jár a metronóm: az agyam,
és halkan kutatok benne,
keresem a percet amikor mohón
fuldokolva vágyaidtól
szaladtál az úton felém
s vártad, hogy ruhádat tépjem le.
Most egy kis gyík siet át lábamon
és én nem bántom.
Hagyom hadd szagolgassa a pillangó
szárnyairól lehulló virágport
amit oly sietve gyűjtött be,
mint ahogy én gyűjtöttem
számra pazarolt forró ajkú csókjaidat.
Csak ülök itt a fűben
és nézem a bokrokat.
Látom amint egyik ág
összefonja a másikat
mint a hívő aki imára kulcsolja kezét
( én is kérném istenem, hogy többször gyere még )
Hátra hajtom fejemet, játszom a felhővel.
Téged formál meg a szél
és én kapkodok utánad
de oly messze vagy s én oly hatalmas bánat,
hogy hiába mászok fel a hegyekre
már nem jutok el hívogató puha öledbe...
Elfoszlik a látomás eltolja a felhőt.
Mögötte látom az azúri temetőt
hol gondolataim tanyáznak
mikor holdamról gyenge fény árad
és világítsz a csillagokkal
sok millió fejfának.
Meleg van, nagyon meleg.
Dombról fenyőfák futnak felém,
ágaikból lustán nyúlnak ki a tobozok
és gyengén ejtik alá az apró magot
ahogy te ejtettél le
e szomjúzó világnak,
hagytad, hogy magamból
megmaradjak csak virágnak
a csalán szúrós levelén.
|