A köd
Még elő-elővillan arcod.
Mondtad, ez csakis a Te harcod.
Most itt ülök magam a ködben,
s nem szól rám senkise a csöndben.
Csak két kis darab kő a társam.
Padon feküdve ezt találtam,
mikor Tőled eljőve féltem,
s hogy miért lett vége, nem értem.
Álló ködben andalog a táj.
Napot keresve, kóborolva jár,
s e fátyol mögé elrejtem magam.
Hangját elhagyja minden madár.
Fütyülve egymást keresnék, habár
magányosan szökdelnek a parkban.
|