Üresjárat


                                        Mint nyári éjben, ha vonatom zakatol 
                                        ziláló mellkasomban belül, valahol
                                        dübörgő sínek ritmusára kelve
                                        riadtan ébredek szívverésemre.

                                        Épp csak jegyet váltottam erre a napra
                                        de kalauz, ki a tikettet lyukassza
                                        horkanva fordul a másik felére
                                        úgy se értené mért vagyok, mi végre.

                                        Csöppen a csap, koppan a mosdón. Kórusa
                                        rebbenti szemem. Mint gyászomnak himnusza
                                        hosszú az éjszaka, karnagya lettem
                                        lidércemnek, pálcám törje felettem.

                                        Misztikus az ég. Tengerén kék a Hold is.
                                        Krátereiből sugárzik a hipnózis
                                        s ahogy óceánok vizét emeli,
                                        felettes énem szép lassan elnyeli.

                                        Tudatfolyamom hagyja el a partomat. 
                                        Megáradt szobámban hulláma fojtogat
                                        s a szerelvényem rángó nyikorgása,
                                        visszavontat a belső állomásra.

                                        Csak kósza szellem, mely vagont lengi körül
                                        aki mikor születtem, követ mind közül. 
                                        Kendője a föld. Könnye a harmat, majd
                                        szemfedőmnek rám teríti a hajnalt.