A Hold ágyában
Mikor nesztelen, pilládra ül az éj
és fátyoltáncát látod az árnyaknak,
szelek suttogó szavával kél a kéj
s álmod meleg sirokkója vágyadnak.
Csillagok cseppennek. Mint sztalaktitok,
lassan elérik a hegygerinc ormát.
Azok meg csak nőnek. Ők, sztalagmitok.
Fáikkal kezüket égre nyújtózzák.
Mondom, e barlangból nézed e csodát...
Kutyák vonítása jelzi a holttat,
kirúgott munkás teával vacsorál,
anya, gyermeknek altatót dúdolgat.
...Te fejeddel puhaságot keresel,
majd párnába nyomod elgyötört arcod.
Örömeiddel csak könnyed felesel,
ha féltékenység nyer ma veled harcot.
Távol szerelmed tán nem is létezett.
Most mégis fényt gyújt az égi lámpában.
Szívverésedben elhal egy lélegzet.
Csak freudi rab vagy a Hold ágyában.
|