AUGUSZTUS VÉGÉN

                 (Kiskunlacháza, Fullextratalálkozó)


             Összejöttünk, hogy mosolyogjon szavunk,
             és megcsodáljuk magunk irodalmát.
             Nem hoztuk lelkünkbe csomagolt jajunk,
             csak hegedű húrjának rezgő dalát.

             Játszott az ének egy kóbor szonettel,
             meséktől volt hangos a partmenti ház.
             Majd estére fáradt tagokkal fekve
             ringatva altatott a vasrácsos ágy.

             S míg álmodban barangoltál hegyeken,
             én hallgattam a vizek csendes neszét.
             Láttam, amint egy mécsest úsztat el
             papírdarabkával sodródó szemét.

             Nádasban kottyant egy feneklett bárka,
             békáknak szolgált szerelmi nászául.
             S ha kérded, még mi volt a parton állva?
             Csak figyelj jól, s én elmondom válaszul.

             Folyosót nyitott a Hold a túlpartra.
             Száz lampion, fényével vetekedtek.
             Üstökös zuhant szanaszét szakadva,
             s a halak csillagokat szemezgettek.

             Hűvösebb már az éjszaka homálya.
             A tücskök is csendesebben zörögtek.
             Két kóbor kutya szimatolta lábam
             s a csendben éji bogárkák pörögtek.

             Kinyújtotta fáradt ágát a fácska.
             Kerítésen túlról szilvák potyogtak.
             S a magányos vén pók, a szegény árva,
             újból, és újból fonalán foltozgat.

             Majd erősen mozgolódtak a füvek.
             Emelgették a borostyán levelét.
             A szellőben lengtek lágykérgű fűzek,
             söpörték felém a reggel melegét.

             Lassú tűzzel elpirult az ég alja,
             és rigó fütyülve kántált a szélén.
             Büszkesége átterjedt a falura
             s kihúzta magát egy kormos kémény.

             Mire felkeltél, elmúlt a varázslat.
             Téglák a helyükön rakatban álltak.
             Kihunyt a láng az udvari parázsban.

             Kedves! Remélem, hamarosan látlak!