Hozzád

        Bánatom viharos szél
        magányos felhőmet sodorja.
        Haragom nem szűnő vihar
        az égbolt sötét foltja.
        Orkánnal jövök,hogy pusztuljon a világ
        mert sóvárog bennem a szerelem, s a vágy.
        Kezed felhőmet tolja, de én nem megyek.
        Hozzád csapódom, ruhádba ivódom, eláztatom gondolatod.
        Mert csak te vagy képes arra hogy szellővé legyek.
        Mosolyod gyenge csillogása
        felhőmből cseppeket varázsol magára,
        hogy aláhulljak mint csendes nyári zápor,
        mint aki megnyugszik magából
        s tápláljam az utat amin végig mész majd
        és ha elhomályosítod a kelő napot, hogy páraként jöjjek,
        lábad nyomában gyenge füvek nőnek.