A bohóc
Bohóc vagyok. Orrom krumpli,
hajam vörös kenderkóc.
Fogaimat csillogtatom,
(vagy talán csak csikorgatom)
zakóm ujját lelógatom
csetlek-botlok a porondon
zsebemből csak galambtoll száll,
de tapsom még is tulipán.
Arcom szívvel festve
s te nevetsz rajta
nem is tudod, hogy
véremmel van szíved festve.
Lajtorjámon feljebb mászok
s kiabálok hogy jól megérts,
de mielőtt elmondhatnám
semmiből az eső hull rám
s ha kifordítom kabátom,
akkor is csak elázom.
Nadrágtartóm mind elszakad
összefogom e zord ég alatt
te hahotázol és nem tudod,
milyen szomorú a Bohóc.
Furulyámon szívem zokog,
vágyaimat kigúnyolod,
hozzád futnék, dob pereg,
de elkaszálnak emberek.
Már nem mondom, hogy van másik,
még is várom hogy mosolyogj.
|