Itt élek
Itt élek veletek ebben a hazában.
Rám is úgy süt le a Nap: Forrón és lázban,
és ha bánatomat könnyek közé rejtem,
hulló cseppjeit erre a földre ejtem.
Amikor ajándékot adott az élet,
hogy piciny gyermekként felállhassak végleg,
itt fogta édesanyám féltőn a kezem.
S apám, a drága, ki verset mondott nekem
ügyelvén a szóra, csak hogy jobban hasson
s ajkának szegletébe mosolyt fakasszon.
Itt rejtett magába a bokor, ha féltem.
S ragaszkodott egy-egy száraz bogáncs értem,
hogy megmutassa a természet milyen szép
kinyitotta előttem lapjai ezrét.
Itt vittem virágot a legszebb kislánynak
azért, hogy mondja, a szerelem még várhat.
Építettem otthont, gondjaimnak tetőt.
Később megtaláltam az igaz szeretőt.
Próbálok helyt állni minden hatalomnak,
mely életért cserébe, csalásra oktat.
S ha megszólal kisfalum lélekharangja,
történelmünk terhétől hasad alatta.
Megvénült asszonyok imádkoznak halkan,
leszűkült nemzetünk fogjon össze bajban.
Szántások, erdők, építészeti csodák,
eladják alólunk a csibész ostobák.
Földben rejlő magokat ha növeszt az ég
úgy jön elő rejtekéből, remegőn a nép,
s mint meghasonult lelket ha odahívnak,
választunk magunknak új, és szebb hatalmat.
Engedd mosolygásom mezőnek, búzának,
földműves parasztnak, üzemi munkásnak.
Vagy Te kedves, ki versem olvasója vagy,
add a kezed, és ne gondolj rólam rosszat.
Itt élek veletek ebben a hazában,
rám is úgy süt le a Nap, forrón, és lázban.
És ha bánatomat könnyek közé rejtem,
hulló cseppjeit erre a földre ejtem.
S ha alkotói testem végleg elalél,
itt fújja el megmaradt hamvaim a szél.
|