Színtézis
Konyhában a gyertya világít.
Fedő alól illatok szállnak.
Éhségem erősen világlik.
A falon futkosnak az árnyak.
Kérges kezem asztalra ejtem.
Magányom nem osztom senkivel.
Gondolatom nálad felejtem,
majd megyek halkan, ha menni kell.
Nézem az ajtót. Szugerálom!
De nem nyitja rám a kutya se.
S hagyom, zuhanjon rám az álom,
tudatom tesztelem: - hasad-e.
És reggel felé, ha pirkad már
fiatalos gondokkal játszom.
Nap tüze szememben villanás,
már boldogabb embernek látszom.
|