A szerelemért
Úgy lobbantál belém akkor éjjel,
ahogy szél lebbent meg hajat, ruhát,
és az ember hátra hőkölt fejjel
előre dőlve látja a csodát.
Te szememben öblítetted magad,
bennem pajzán gondolatok értek.
Hozzám símultál, és lágyan súgtad,
- Ne aggódj szerelmem, ez nem vétek!
Úgy szeretlek, mint por a harmatot,
mely óceánban füröszti álmát.
Úgy szeretlek, mint élni akarok,
míg benned találom szívem vágyát.
S ha már nem kellek, mint ócska játék,
azért szemeid elől ne rakj el.
Mögéd lapuló, torz árnyék leszek
ki csendesen, láng nélkül hamvad el.
|