A sas

                  Ha mint a messiást jöttömet várod,
                  el kell hogy mondjam, nagyon megbánod.
                  Nincs nekem aranyam és nem is volt.
                  Lelkemben csak árny röpköd: sötét folt.
                  Sóhajom nem éri el az eget
                  és nem is olvasztja meg a jeget,

                  nem melegít.

                  Miért vársz engem mégis, nem tudom.
                  Talán keresel valamit ami benned volt,
                  benned volt rég, de már nem jön elő,
                  helyette ott bolyong a szenvedő.
                  A szenvedő, amelynek ökle gyűri titkaid
                  és attól félsz, hogy bárki rád legyint,

                - nem fontos dolgok.

                  S látod, én is várlak egészen.
                  Erre nincs magyarázat, nem értem.
                  Nem értem, de e gondolat jól esik
                  egyé válni véled, ez lelkesít.
                  Álmainkban, testben-agyban, ütőerünk
                  egyet dobban, s nagy röptű madárként száll velünk,

                  egészen az égig.