A sas
Ha mint a messiást jöttömet várod,
el kell hogy mondjam, nagyon megbánod.
Nincs nekem aranyam és nem is volt.
Lelkemben csak árny röpköd: sötét folt.
Sóhajom nem éri el az eget
és nem is olvasztja meg a jeget,
nem melegít.
Miért vársz engem mégis, nem tudom.
Talán keresel valamit ami benned volt,
benned volt rég, de már nem jön elő,
helyette ott bolyong a szenvedő.
A szenvedő, amelynek ökle gyűri titkaid
és attól félsz, hogy bárki rád legyint,
- nem fontos dolgok.
S látod, én is várlak egészen.
Erre nincs magyarázat, nem értem.
Nem értem, de e gondolat jól esik
egyé válni véled, ez lelkesít.
Álmainkban, testben-agyban, ütőerünk
egyet dobban, s nagy röptű madárként száll velünk,
egészen az égig.
|